Tibeti legendák I.
Az alábbi történet egy - már - buddhista tibeti legenda első rész(let)e, mely a királykor történéseit meséli el. Íme az első rész, Nyatricenpo, az első tibeti király születése:
Valaha, nagyon-nagyon régen, a messzi Tibet, a Havas Hegyek országa mindentől elzárva, apró részekre osztva élte napjait. Számtalan törzs, számtalan apró országocska.
Időről-időre a törzsek nagy és bölcs vezetői összegyűltek, hogy meghányják-vessék ügyes-bajos dolgaikat.
Abban az időben pedig délen, Indiában bölcs, buddhista királyok uralkodtak, akik gazdagok és hatalmasak voltak. Az egyiküknek, bizonyos Csarcse királynak a fia Sarba volt, kinek két fiúgyermeke is született, Kjabszeng és Magdzsapa. Ám a két ifjú apjuk halála után nem tudtak volt megegyezni, hogy vajon melyikük is uralkodjon az országon. A vita, viszályt, a viszály pedig háborút szült. Hosszú és mérges csaták után végül Kjabszeng győzedelmeskedett, s Magdzsapa vesztett. A vesztes így szólott bölcs jósaihoz:
-Hogyan, s miként lehetséges az, hogy én a hős Magdzsapa elvesztettem a háborút fivérem ellen.
-A háborút valóban elvesztetted, ó bölcs Magdzsapa, de születni fog egy fiad, aki az Tizenhárom rétegű Mennyekből fog alászállni, s később a tibetiek királyává lesz.
Magdzsapa ebben megnyugodott, s mikor felesége, a hű Csöszangma fiút szült neki, boldogan rohant a gyermekhez.
De a kicsi démoni jeleket viselt magán, emberi szemmel csúf volt: szemei, mint a madaraké, haja, mint az agyag, szemöldöke türkizszín, fogai, mint a kagylók, kezein az ujjak pedig hártyával voltak közölve, mint a madarak királyának.
Magdzsapa végtelenül elszomorodott, s azon nyomban gyilkosért, hóhérért kiálltott:
-Mily csúf, mily ronda, nem való az én házamba!
Látni sem bírta a démoni gyermeket. Végül aztán egy embere, kinek dolga lett volna, hogy a gyermeket megölje, megsajnálta és egy rézládában a hatalmas folyam, a Gangesz hullámaira bízta.
Hányódott, sodródott a láda a folyó habjai közt, míg végül Jangpacsan városának kanálisaiból egy helyi paraszt, Ngathubcsan kifogta a vízből és bármily ronda is volt a gyermek, sajátjaként szerette és nevelte fel egy sűrű erdő mélyén.
A szomorú, de szépen cseperedő ifjút a madarak vigasztalták, a vadállatok tulajdon húsukkal etették, a fák pedig árnyékot vetettek rá, hogy a napfény se érhesse.
Mikor ifjú férfivá érett egyszer csak Ngathubcsan elé állt, s imígyen szólott:
-Jó apám, noha erre felé engem erősnek, s bátornak, okosnak és erényesnek tartanak, mégsem hiszem, hogy a Te fiad lennék. De akkor, ha kérdeznek mit mondjak, ki az én őseim.
-Édes fiam, a Te édesapád bizony nem más, mint Magdzsapa herceg, ki fivérétől Kjabszengtől véres háborúban vereséget szenvedett – azzal az öreg töviről-hegyire elmesélte a két fivér történetét.
Hallgatta a herceg, hallgatta, s mind jobban és jobban elszomorodott. Mikor az öreg a történet végére ért, olyan mély bánat ülte meg a szívét, hogy menten elhatározta, északra a Havas Hegyek országába menekül, s ott elbujdosik minden és mindenki elől.
- 2007-12-04 14:34:53
- ralpa
- (hozzászólások: 24) Hozzászólás RSS
1
MarlingtonDe majd biztos ott kigyúrja magát, visszajön és jól lezúz mindekit. :)